Negyvenöt éve tért haza a magyar Szent Korona
2023.01.11.

A jeles évfordulón, 2023. január 6-án a Magyar Királyi Koronaőrök Egyesülete megemlékező ünnepséget tartott a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban. Ünnepi beszédet mondott Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, David Pressmann, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete, dr. Mészáros Kálmán, a Baptista Teológiai Akadémia rektora és vitéz Woth Imre, a Magyar Királyi Koronaőrök Egyesületének elnöke

Az államtitkár beszédében elmondta: 1978-ban, a kádári diktatúra idején a Szent Korona hazaszállítása korszakos változások előszele volt, ezért "máig hálásak vagyunk az amerikai barátainknak, hogy a Szent Koronát méltó módon oltalmazták és sértetlenül visszaadták Magyarországnak." David Pressman kiemelte, hogy hazája a magyarok legféltettebb ereklyéjét rendkívüli erőkkel őrizte, védelmezte és nem a Szovjetuniónak, sem egy bábkormánynak, hanem a magyar népnek szolgáltatták vissza. Dr. Mészáros Kálmán a 98 éves Jimmy Carter leveléből olvasta fel a volt amerikai elnök üdvözletét.

Vitéz Woth Imre pedig összegezte a hagyományőrző koronaőrök 30 éve megfogalmazott küldetését és az azóta elért eredményeit. Az 1991-ben alapított egyesületet a magyar Koronaőrség történelmi és katonai hagyományainak őrzésére, ápolására szervezte meg vitéz Vitéz József volt koronaőr főhadnagy a veterán koronaőrök még élő kilenc tagjával közösen.

Az amerikai és a magyar zászlók a Szent Korona hazatérésének 45. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Fõplébánia-templomban 2023. január 6-án - Kép: Koczkás Erzsébet

Vitéz Woth Imre, a Magyar Királyi Koronaőrök Egyesületének elnöke bevonul a Szent Korona másolatával
Kép: MTI/Kovács Tamás

 

Vissza