In memoriam: vitéz Wittner Mária az igazság tanúja
2022.09.16.

		85 éves korában 2022. szeptember 4-én elhunyt vitéz Wittner Mária, 1956-os szabadságharcos, politikus, a Történelmi Vitézi Rend tagja. 1937. június 9-én született Budapesten. Kétéves korától a karmelitáknál nevelkedett, a rend intézményeinek államosításakor, 1950-ben került vissza az anyjához, aki hamarosan állami gondozásba adta. A gimnáziumot félbehagyta, gépíróként dolgozott Szolnokon.1956 elején Budapestre költözött. Az 1956-os szabadságharcban aktívan részt vett, a Rádió ostroma közben csatlakozott a harcoló felkelőkhöz, a Corvin közben segédkezett a sebesültek ellátásában. A Vajdahunyad utcai csoporthoz csatlakozva már a fegyveres összetűzésekben is részt vett. November 4-én a harcokban aknarepeszektől megsebesült, kórházba került. A szabadságfelkelés leverése után néhány hetet Ausztriában töltött, de végül visszatért Magyarországra és segédmunkásként dolgozott. 1957. július 16-án letartóztatták, 1958. július 23-án, 21 éves korában “fegyveres szervezkedésben való részvétel, illetve az államrend megdöntésére irányuló fegyveres szervezkedés, többrendbeli meg nem állapítható gyilkossági kísérlet, fegyveres rablás, disszidálás” vádjával első fokon halálra ítélték. Kétszáz napot töltött a börtönben halálraítéltként, majd a másodfokú bíróság 1959. február 24-én ítéletét életfogytiglanra változtatta.

Ezekről az időkről nyilatkozta: „A halálra ítélteket általában este vitték a siralomházba. De ha egy csoportból több embert is akasztottak egyszerre, akkor két halálraítéltet vittek a siralomházba, a többieket a zárkából vitték az akasztófa alá. Borzalmas volt, amikor a srácokat vitték akasztani. Kísérteties csönd volt, amikor elbúcsúztak, ezt nem is lehet szavakkal érzékeltetni. Én is felkészültem a halálra, ugyanakkor reménykedtem is. De amit én és a többiek átéltek, azt soha nem lehet kiheverni.”

Tizenhárom évnyi raboskodás után, 1970. március 25-én, az utolsó szabadságfelkelők között szabadult, de amnesztiát nem kapott. Szabadulása után varrónőként, majd takarítóként dolgozott, 1980-ban rokkantnyugdíjas lett. Az ország a rendszerváltozás után ismerte meg nevét, aktív szerepet vállalt számos 1956-os szervezet munkájában, 1989-től a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének elnökhelyettese, 2002-től a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnökségi tagja, 2006-tól 2014-ig a Fidesz országgyűlési képviselője volt. A szabadságharcról, börtönéveiről több visszaemlékezést írt. Életéről portréfilm készült Hóhér, vigyázz! címmel. 1991-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét, valamint az 1956-os Emlékérmet vehette át, 2006-ban Szent István-díjat, 2016-ban Emberi Méltóságért díjat kapott, Dunakeszi, Csepel és Józsefváros díszpolgára.

2004-ben saját jogon avatták vitézzé. Zászlóanya volt a vitézi eskütételen Máriabesnyőn. a Közép-Magyarország Kelet Törzsszék zászlójára ő kötötte fel a szalagokat. Beszédet mondott többek között a Hadtörténeti Múzeumban az 1956-os Vitézi Jubileumi Emlékkereszt kitüntetések adományozásakor. Ő avatta fel az 56-os emlékművet a baji laktanyánál a Rend kezdeményezésére. Élete nehéz volt, de nem reménytelen, hiszen hitt Istenben. A kármeliták egykori neveltjétől a kármelita szent, Lisieux-i Szent Teréz szavaival búcsúzunk:„Az élet múlik. Nagy léptekkel közeledik az örökkévalóság. Nemsokára már Jézus életét éljük, miután megitatott a keserűségek forrásából, istenivé tesz majd bennünket az öröm és ujjongás forrásánál.” (források: Magyarhírlap.hu és Katolikus.ma)

kép: nyugat.hu

Vissza