Vitéz kovásznai Vén Zoltán Bodola községben született 1893. április 11-én. Édesapja Vén Árpád kántortanitó, édesanyja Erősdi Ida. Elemi iskoláit szülőfalujában járta. 1903-1907 között négy gimnáziumi osztályt végzett Sepsiszentgyörgyön, 1911-ben tanítói oklevelet szerzett Székelykeresztúron, 1913 nyaráig tanított Kommandón, akkor Magyarkiskapusra került, ott kapta meg a behívóját 1914. augusztus 1-jén.

A m. kir. 24. honvéd gyalogezredhez rendelték Brassóba. ahol október 15-ig újonckiképzésen vett részt, majd tartalékos tiszti iskolába került Marosvásárhelyre, amit tizedesi rendfokozattal fejezett be. 1915. január 1-jén visszakerült Brassóba a pótzászlóaljához rajparancsnoki beosztásban. Január végén a m. kir. 23. (nagyszebeni) gyalogezredhez vezényelték szakaszvezetőként. Ezzel az alakulattal került ki a galíciai frontra, ahol vitéz magatartásának eredményeként rövid idő alatt zászlóssá, később hadnaggyá léptették elő.

Részt vett Przemysl erődjének felmentésében, majd a gorlicei áttörésben. Ifj. Vén Árpád, Zoltán bátyja, akkor halt hősi halált. Vén Zoltánt I. osztályú ezüst vitézségi éremmel jutalmazta a hadsereg főparancsnoksága. 1916. szeptember elején a 9. (kassai) honvéd gyalogezredhez vezényelték, ahol századparancsnoki beosztást nyert és az ezreddel együtt Erdélybe vezényelték a betörő román sereg ellen. Bekecs-tetőnél vette fel harcot. 1917. április végéig részt vett az Úz-völgyében vívott harcokban.

1916. december 30-án, IV. Károly koronázási ceremóniájának részeként 47 aranysarkantyús vitézt avatott az uralkodó. Az aranysarkantyús vitéz a magyar királykoronázások után Szent István király kardjának érintésével felavatott lovagok megnevezése és rangja volt, avatásuk hagyománya a középkorig nyúlt vissza. Vén Zoltán hadi érdemei miatt részesült e rendkívül magas kitüntetésben, József főherceg javaslatára. Ezek után főhadnaggyá léptették elő. 1918-ban kiképző tábor tisztjeként szolgált. Az összeomlás Kolozsváron érte, ahol részt vett a Székely hadosztály megszervezésében. Utolsó haditette Mátészalkán volt, ahol zászlóaljával beavatkozott a románok elleni harcokba. A hadosztály lefegyverzése után a brassói internáló táborba került.

1919. novemberi szabadulása után csatlakozott a szerveződő nemzeti hadsereghez. 1921-ben Horthy Miklós az elsők között avatta vitézzé. Vitéz Vén Zoltán háromszorosan is kiérdemelte a Vitézi Rendbe való felvételét a kitüntetései alapján: a Vaskorona Rend III. osztálya hadidíszítményekkel és kardokkal, az arany vitézségi érem és a kétszer kiérdemelt I. osztályú ezüst vitézségi érem külön-külön is elegendő lett volna a vitézzé avatáshoz.

1922-től 1939-ig a 12. ezred tisztjeként Nyíregyházán állomásozott. Ismert és elismert személyisége lett a helyi közéletnek. Százados majd őrnagy. 1940-ben a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki A második világháború újra a frontra vezette. 1941-ben alezredessé, 1943-ban ezredessé lép elő. A háború végén Tallinban került hadifogságba. Szabadulását követően Balatonbogláron telepedett le, azonban a kommunista rendszer osztályellenségként kezelte. A hadseregtől elbocsátották, nyugdíjat nem kapott. Egy vasboltban raktáros-segédmunkásként dolgozott. 1956-ban a nemzetőrség tagjaként a lakosságot nyugtatta. A Balaton melletti Kőkút-gyöngyöspusztai szociális otthon lakójaként hunyt el 1983-ban. Balatonboglári nyughelye ma már a Nemzeti Sírkert része.

Somogyi Zsombor Az aranysarkantyús segédmunkás c. írása nyomán