Honvéd, forradalmár és törzskapitány, egy ragyogó szikra a Vitézi Rend egén
vitéz Sujánszky Jenőre emlékezünk
2022.02.23.
Vitéz Sujánszky Jenő (középen) a magyar szabadságharc hősei előtt tisztelegve megkoszorúzza a párizsi Ismeretlen Katona Emlékművét 2011, októberben (kép: MTI/Venczel Katalin)
Életének 93-ik évében, 2022. február 19-én párizsi otthonában hunyt el vitéz Sujánszky Jenő 1956-os szabadságharcos, a Történelmi Vitézi Rend tiszteletbeli törzskapitánya. Amikor életére, küzdelmeire és harcaira gondolunk, akaratlan is a Bölcsesség könyvének szavai visszhangoznak bennünk: Mondják a gonoszok: „Leskelődjünk az igazra, mert terhünkre van. Szembeszáll tetteinkkel: bepanaszol bennünket törvényszegésért, és szemünkre hányja, hogy vétünk a tisztesség ellen…” Vannak emberek, akikre egyetlen nagy tettükért, egyetlen nagy alkotásukért emlékeznek. Vitéz Sujánszky Jenő életében és sorsában ebből több is adatott, sőt haláláig vitézi fáklyahordozójává vált a magyar katonaeszmény igazi arcának és 1956 szabadságharcának. Tanulságos végigtekinteni eseménydús életén, amely által a történelem sűrűjébe merülhetünk:
„Budapesten született 1929. augusztus 4-én. Gyermekkorát Siófokon töltötte, ahol az elemi iskola négy osztályát is végezte. Édesapjának gyógyszertára volt Balatonkilitiben, később Balatonújhelyen (ma Siófok részei). 1939-től a kőszegi Magyar Királyi „Hunyadi Mátyás” Reáliskolai Nevelőintézet tanulója, 1943 őszén a nagyváradi „Gábor Áron” Honvéd Tüzér Hadapródiskolába iratkozott, ott végezte a középiskola ötödik évét. 1944 decemberében eltávozást kapott Budapestre, de időközben a várost körülzárta Vörös Hadsereg. Jelentkezett a budapesti légvédelmi tüzércsoport ütegénél a XI. kerületben, kezdetben tüzérként, később gyalogosként harcolt az ostrom során. A tizenöt éves hadapródjelölt megkapta a Tűzkereszt első osztályát. A kitörés napján, 1945. február 11-én szovjet fogságba esett, ahonnan megszökött.
A középiskolát a budapesti Fáy András Gimnáziumban fejezte be, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem gyógyszerész karán tanult, de tanulmányait 1947-ben meg kellett szakítania, mert édesapja foglalkozása miatt osztályidegennek bélyegezték. 1949-től hadapródiskolás társaival megszervezte a titkos, antikommunista Mezartin ellenálló csoportot, amelyet 1955 végén az Államvédelmi Hatóság leleplezett. A csoport vezetőjeként "mindössze" 17 év börtönbüntetéssel sújtották. A halálos ítéletet azért kerülte el, mert a hruscsovi szovjet pártvezetés ekkor már nyíltan támadta a sztálini politikát, és így a bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy Sujánszky és társai a sztálinizmus ellen szervezkedtek.
A forradalom kirobbanása után 1956. október 31-én tüntető tömeg szabadította ki sok rabtársával együtt a kőbányai Gyűjtőfogházból. November 1-jétől a Corvin-közben harcolt a betörő szovjet erők ellen. 1956. november 28-án Ausztriába menekült, majd Franciaországba ment tovább. Azóta Párizsban élt, ahol megalapította a Magyar Szabadságharcos Szövetséget. Október 23-án minden évben koszorúztak a párizsi Diadalívnél. Sokat tett a forradalom ügyének a nyugati közvélemény előtti valósághű bemutatásáért. Franciaországban kétszer tartóztatták le szovjet vezetők érkezése alkalmával. 1989-ig a kommunista rezsim politikai rendőrsége nyomás alatt tartotta Magyarországon élő családtagjait. 1990-ben, harmincnégy év után látogathatott haza először." (forrás: Történelemportál, Wikipedia)
1975-ben avatták a Vitézi Rendbe Münchenben. Számos kitüntetéssel ismerték el munkásságát, megkapta többek között az 1956-os emlékérmet (1991), a Magyar Köztársasági Érdemkereszt Kiskeresztjét (1992), a Honvédelemért kitüntetés I. osztályát (2002), a Nagy Imre Érdemrendet (2006), a Magyar Köztársasági Érdemkereszt Középkeresztjét (1992).
Életfeladatának tekintette, hogy visszaszerezze az európai köznyilvánosság előtt a magyar honvédek becsületét A Le Figaro azt írta Sujánszky egy párizsi előadása után: tévesen ítélték meg a magyarokat, Hitler utolsó csatlósának tartották őket, holott nem Hitlerért és a nácizmusért harcoltak, hanem azért, hogy lelassítsák a Vörös Hadsereg előrenyomulását, hogy az oroszok ne tudjanak behatolni Nyugat-Európába. – Egy ilyen mondat ma leírható Magyarországon? – teszi fel a kérdést. – Franciaországban a második világháború hat kötetes történetében azt írták a budapesti katlancsatáról: hősiesen harcoltak a magyar egyetemi csapatok a szovjetek ellen. És nem pedig náci, nyilas csapatként emlegetnek bennünket, mint sokan még ma is odahaza. Máig nem lehetett elérni, hogy a budapesti ostromban résztvevőket ne nyilas banditaként mutassák be, súlyosan elferdítve a valóságot. Miért? Mert még mindig nem tudjuk otthon ideológiamentesen szemlélni a világos, tiszta katonai tényeket. Amikor pedig kitört az 1956-os szabadságharc és forradalom, tudta, hogy hogy szíve szerint mit kell tennie. Meséljen ő maga: október 31.-én „délelőtt ismét kinyílott a cellaajtó, de most már egy rabtársunk volt az ajtóban. Rabruhában volt, karján piros-fehér-zöld karszalag. Bemutatkozott: „Gérecz Attila a nevem, már majdnem hét éve vagyok börtönben, kommunistaellenes szervezkedés miatt tartóztattak le.” A reggeli börtönőr állt mögötte kulcscsomóval a kezében, de azonnal látszott, hogy megfordultak a szerepek: Gérecz Attila parancsol, a börtönőr engedelmeskedik. Gérecz így folytatta: „A forradalom győzött, a szovjet csapatok elhagyták Budapest területét, a felkelők elfoglalták a börtönt, az őrség és az iderendelt ÁVH-s karhatalmi alakulat lerakták a fegyvert, megadták magukat.” […] Amikor november 1-jén délután kiléptünk a börtön kapuján, a téren valóságos tömeg volt, és megtapsoltak minden politikai rabot. Számos férfi, nő, öreg és fiatal, sok lelkes gyerek vett körül minket, szorongatták a kezünket, és többnek könny csillogott a szemében. Felejthetetlen pillanatok voltak ezek. Tapasztalni lehetett a magyar nép őszinte szeretetét, megbecsülését. A felkelők által jól megszervezetten, rekvirált autóbuszokkal szállították a kiszabadult politikai rabokat a kért címekre. De jöttek önkéntes autók, teherautók és ingyenes taxik is. Csodálatos volt a forradalom napjaiban a magyarok egymás iránti szolidaritása! […]” (forrás: Történelemportál) |
A mai felfordult, minden alapértéket és kereszténységét megtagadó európai és nemzetközi világ láttán bárki felteheti a kérdést: van-e értelme még ezeknek az értékeknek, a keresztény hitnek, a magyar katonaeszmény szolgálatának és éltetésének, a nemzeti eszmének, van-e értelme a Vitézi Rendnek? Aki megismeri vitéz Sujánszky Jenő életét, az ő tetteiből, döntéseiből kibontakozó igaz magyar emberségét, hősi, megalkuvás nélküli példamutatását, az máris megkapta a választ. Amíg él magyar e világon és a hazában, Európa közepén, amíg emlékezünk rájuk, akik előttünk jártak a magyar úton, addig a Vitézi Rend szolgálatával mindig rá fog mutatni az égen minden egyes magyar hős szikraként ragyogó hajnalcsillagára.
v. Vankó József