Hatvanöt éve söpörte el a kommunista diktatúrát a magyar nemzet
2021.10.22.

Budapest, Bem tér, 1956. október 23.
(Forrás: Országos Széchenyi Könyvtár)

 

Három szó jut eszünkbe 1956-tal kapcsolatban: emlékezet, példa és jövő. Minden magyar ember, tehát a magyar nemzet kötelessége, hogy emlékezzen hőseire, a szabadság mártírjaira. Békénk és szabadságunk nem maguktól értetődő adottságok, mint a levegő, ami természetszerűleg körülvesz minket, hanem olyan különleges kincsek, amelyekért az ’56-os srácok, munkások, földművesek, értelmiségiek az életükkel fizettek. Ők nemcsak önmagukért, saját lelkiismeretük szavára haltak meg, hanem magasan önnön árnyékuk fölé emelkedve - jobban szeretve hazájuk szabadságát és népüket, mint önmagukat - másokért, pontosabban értünk is, itt és most élő magyarokért. Mindenki személyesen érintett az ügyben. Adósaik vagyunk. Emlékezni rájuk magyar létünk kötelessége, önazonosságunk megőrzésének alapja és forrása. A felejtés itt tragikus szellemi öngyilkosság, vagy hazaárulás volna.

Ezek a vértanúk magyar hősök. Nem celebek, nem hírességek, nem futó csillogásúak, nem percemberkék, hisz a kő marad, mindig marad, keményen és konkrétan, mint az igazság. Talán sokuk muszáj Herkules volt, akik bár nem tervezték, a helyzet szülte döntésük által hatalmasakká nőttek egy pillanat alatt, vagy több évtizednyi szenvedés árán. Példát adnak nekünk épp ma is, hogy merre mutat a hit, becsület és hazaszeretet iránytűje, hogyan álljon meg az égre mutató egyenes gerinc mérőzsinórja. Kötelező példák, megkerülhetetlenül magasodnak fölénk és rámutatnak szabadságra, hazára, becsületre, emberségre, családra, vagyis mindarra, amiért, akikért érdemes az életünket áldoznunk. A mi életünk az őáltaluk feladott házi feladat elkészítése.

És éppen ezért ők a mi jövőnk. A Történelmi Vitézi Rendben is. Bár fogyatkozó számban, de vitézi közösségünk megbecsült tagjai ők. Sarokkövek és alapok. Vitézek, saját jogon, és itt a „saját” szó éppoly súlyú, mint a világháborús harctéri érdemeknél. Budapest és a magyar vidék utcáinak hősei, közösségünk díszei és kincsei, akik rendünk lelkiismerete és emlékezeteként számunkra világítanak, mint fáklyák. Oszlopok, akikre építkezünk jelenünkben és vitézi jövendőnkben is.

Közelgő ünnepeinkre tekintettel Gérecz Attila, a szabadságharc hősi halottja versével tisztelgünk ’56 forradalmi ifjúsága, elhunyt és élő szabadságharcosai, és a múlt héten az égi hazába költözött vitéz Hajdú Szabolcs tiszteletbeli törzskapitányunk, Széna-téri hős emléke előtt.

Karácsonyi ének a börtönben

Szürke falakon túl, messze, gyertyák gyúlnak,
Ünnepi harangok imára kondulnak.
Komor szájunk szélén keserű vonások
            – Hallod, Názáreti?
               Súlyosak a láncok.

Lüktető városok élete csendesül,
Millió gyűlölet könnyekké szelidül.
Kiégett szívünkön már nem csordul bánat.
            – Hallod, Názáreti?
               Megtörték a vágyak.

Kacagó kicsinyek ámuló szemekkel,
Derűs emberpárok zsolozsmás lélekkel.
Hajlott hátunk bűnös alázatra görnyed.
               – Hallod, Názáreti?
              Vedd el életünket!

Fia képe előtt leboruló asszony,
Drága vonásain torzul a fájdalom.
Könnybefúlt hangjában mély kínok zihálnak.
        – Hallod, Názáreti?
        Segítsd az anyánkat!

Nedves zárkák alján összeroskadt árnyak.
Fásult, néma vággyal szent csodára várnak.
Vasrácsokon átal halvány fényre néznek.
        – Hallod, Názáreti?
        Peregnek az évek...

Tágult pupillákon tébolyult kín lángja.
Négy zokogva készül a mártírhalálra.
Torkához kap, s felsír álmában a gyermek:
     – Hallod, Názáreti?
    “Apámat ne engedd!”

Megtiport országon dühöng szilaj átok.
Neved, rohadt dühvel ócsárló pofájok
Káromolva töri csendjét a szent éjnek.
        – Hallod, Názáreti?
        Megbocsátunk... – Érted!

Túl a szitok zaján felcsendül az ének.
Zúg, dagad, hömpölyög, felujjong a lélek.
Megrendül a börtön, recsegnek a zárak,
Rab torkok harsogják szerte a világnak:
Dicsőség Istennek, békesség a népnek
        – Hallod, Názáreti?
        Hozzád száll az ének.

 (Márianosztra, 1955. december)

vitéz Vankó József vitézi hadnagy

Vissza