Száz éve választották kormányzónak Horthy Miklóst
2020.02.28.
Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlásából következően 1918-ban megszűnt a több évszázados osztrák-magyar államjogi viszony. A Tanácsköztársaság bukása után az alkotmányos államműködés helyreállításához elsőként egy ideiglenes törvényhozó testületet, a nemzetgyűlést választották meg. Ezt követően vált aktuálissá Magyarország államformájának meghatározása. A köztársaság és a királyság intézménye közül a hagyományosan bevett utóbbi nyert elfogadást (nem kis mértékben az 1919-ben lejáratódott Tanácsköztársaság miatt), amely egyúttal felvetett egy újabb dilemmát: IV. Károly király visszatérését az antant határozottan – súlyos szankciókkal fenyegetve – ellenezte. Éles trónbetöltési vita bontakozott ki. A legitimisták a Habsburg-ház folytonosságát pártolták, míg a szabad királyválasztók álláspontja szerint a Monarchia szétesésével a szabad királyválasztás joga visszaszállt a nemzetre.
A hosszú hónapokig szinte megoldhatatlannak látszó kérdés lezárására 1919. novemberében Huszár Károly miniszterelnök javaslatot terjesztett be a nemzetgyűléshez: a végleges rendezésig válasszon kormányzót az államfői teendők ideiglenes ellátására. Ennek hagyománya jól ismert volt a magyar történeti alkotmányban. A kormányzó a király történelmi jogköreit gyakorolhatta, kivéve a főpapok kinevezését illető főkegyúri, illetve a nemesítési jogot. A javaslat széles körben támogatásra talált. A kormányzóválasztásra 1920. március 1-jén került sor a nemzetgyűlésben. A jelöltek: Horthy Miklós, a Nemzeti Hadsereg fővezére és a köztiszteletnek örvendő idős politikus, Apponyi Albert (utóbb visszalépett a jelöltségtől).
A háborús katonai sikereiről, erélyes intézkedéseiről híres és az antant rokonszenvével is bíró fővezér a 141 szavazatból 131-et kapott meg. Horthy nem vett részt az ülésen, a hírt Prohászka Ottokár püspök vezette küldöttség vitte neki, azonban az államfői címet, általános megdöbbenésükre, nem fogadta el. A házelnök kérlelésére, a törvény által szavatolt kormányzói jogkörének kibővítését nevezte meg feltételeinek (a törvényhozás feloszlatásának, berekesztésének, vagy elnapolásának, illetve a hadsereg — utólagos parlamenti hozzájáruláshoz kötött — határon túli bevetésének jogát). Ezek garantálása után az új államfő törvényes eskületételére megjelent az Országházban. Esküje után a megválasztását törvénybe iktatták (1920. évi II. törvénycikk). Ezzel helyreállt Magyarországon az alkotmányosság, megkezdődhetett a kormányzás, amelytől a súlyos megpróbáltatások közt vergődő nemzetnek a törvényben is megfogalmazott megerősödés, fejlődés felé vezetését várták el.
A fővezér esküre érkezik az Országházba, balján Huszár István miniszterelnökkel (Budapest, 1920. március 1.)
Horthy Miklós kormányzó eskütétele a nemzetgyűlés előtt (Budapest, 1920. március 1.)