Vitézavatás Budapesten
2019.09.28.

A Történelmi Vitézi Rend 2019. szeptember 21-én Budapesten tartotta az újonnan felvett vitézek ünnepélyes eskütételét és avatását az V. kerületi Belvárosi Plébániatemplomban. Az eseményre zsúfolásig megtelt a templom, ahová a Magyar Légierő Zenekar zenekíséretével, díszegyenruhás tengerészek és koronaőrök közreműködésével hozták be a magyar Szent Korona mását.

Az avatás előtt v. Monostory Marcell görög katolikus, dr. Varga Pál református és dr. Szalai Gábor római katolikus lelkész kértek áldást az avatandókra. Kitüntetések átadására is sor került: érdemes munkásságuk elismeréseként v. Máthé Lóránt székely törzskapitány a VR ezüst nemzetvédelmi keresztjét kapta. Tiszteletbeli vitézi címet kapott Máday Norbert író, hagyományőrzőszablyavívó.

Összesen 58 fő vált a Történelmi Vitézi Rend tagjává. Saját jogon két fő, várományosként 27 fő lett avatva, a nemzetvédelmi tagozatba pedig 29 fő nyert felvételt. Az avatási szertartást vitéz Hunyadi László főkapitány végezte, majd köszöntötte az új rendtársakat, és Isten áldását kérte reájuk, magyar nemzetünkre, hazánkra.

 

Vissza