Tisztelgés árpádházi Kálmán herceg emléke előtt Gödöllőn
2018.05.07.

A Premontrei Rend, a Gödöllői Szent Norbert Premontrei Gimnázium és a Történelmi Vitézi Rend minden évben közösen emlékezik meg annak évfordulóján a muhi csatára (1241. április 11–12) és a Premontrei Rend támogatójára, a IV. Béla király védelmében halálos sebet kapott öccsére, árpádházi Kálmán hercegre.

A rendezvényen minden évben sok fiatal, Gödöllő számos iskolája sőt óvodája is részt vesz. Számukra a történelmi zászlódíszt hagyományosan Rend biztosítja. Ez évben, április 11-én a rendi ágak közeledése és együttműködése jegyében már három rendi ág, a Történelmi Vitézi Rend, a Kárpát-medence Vitézi Rend és a v. József Károly vezette Vitézi Rend koszorúzott közösen, a korábbi mányi és gödöllői rendezvényekhez hasonlóan "Vitézek Bajtársi Közössége" feliratú koszorúval.

A Miskolctól 15 km-re fekvő Muhi község határában vívott küzdelmet a magyar történelem egyik legsúlyosabb, Mohácshoz fogható csatavesztésének, a nemzet egyik legnagyobb tragédiájának tartják. Az ország két érseke, számos püspök, a főurak és a nemesség színe-java elesett. A krónikák szerint kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak. A csaknem egy évig tartó mongol megszállás, a tatárjárás az ország lakosságának hozzávetőleg a negyedét kiirtotta, területét pusztasággá változtatta.

Vissza