A hadak útjára lépett vitéz Joó Sándor
2016.04.03

 

Életének 96-ik évében, 2016. április 1-én tért meg Teremtőjéhez vitéz Joó Sándor, m.kir tüzér főhadnagy, Dömsöd község díszpolgára. 1919. november 30-án született Dömsödön. Érettségi, majd sorkatonai szolgálatát követően a hivatásos pályát választva tüzér kiképzésre vezénylik. Felszereltségüket, kiképzettségüket, szellemiségüket és fizikai állóképességüket tekintve a honvédség elitalakulatai közé tartozó hegyicsapatokban kap beosztást a visszatért Kárpátalján (II. hegyidandár 10. fogatolt hegyiágyús üteg).

Az 1941. évi szovjet elleni hadjáratban esik át a tűzkeresztségen. Ütegparancsnokként, zászlós rangfokozatban, a Kárpát-csoport alárendeltségében lépi át a határt a Tatárhágónál 1941. június végén. Innen a Prut völgyében észak felé nyomulnak előre, leküzdve a visszavonuló szovjet hadsereg ellenállását, s elfoglalva Delatyn városát. Kiérve a Kárpátok előterébe megszálló feladatokat látnak el, majd hazaszállításra kerülnek. Valamivel több mint két év múltán, 1944. tavaszán a Kárpátok előterében a szovjet páncélosok már 40-50 km-re megközelítik a magyar határt. A honvéd hegyidandárok kötelékében ismét átlépi a határt, és újra birtokba veszik Delatynt, majd Kolomea-Csernovitz térségében elhúzódó harcokat vívnak a szovjet 18. összfegyvernemi és 4. harckocsihadsereggekkel. Súlyos veszteségek árán, de 1944. augusztusra sikerül visszaverniük az országhatár közvetlen közeléből a túlerejű ellenséget. Ez a haditett a magyar hegyicsapatok II. világháborús szereplésének egyik legszebb fegyverténye. 1944. szeptember végére azonban a nyomasztó túlerő felmorzsolja a védőket, és kénytelenek visszavonulni a Tatárhágótól. A Felső-Tiszavidék, a Hernád-, a Sajó-, a Garam- és a Vág-völgyeinek védelmében folytatnak veszteségteljes harcokat. A dandár szétzilált, leharcolt maradványaival, egy teljes esztendőnyi folyamatos frontszolgálatot teljesítve a Rába vidékén esik hadifogságba 1945. április 1-én, amelyet három év kaukázusi fogság követ.

A hadműveletekben bizonyított vitéz helytállásáért megkapja a Tűzkereszt (1943), a bronz Signum Laudis (1944. hadiszalagon a kardokkal), a II.o. német Vaskereszt (1944), az ezüst Signum Laudis (1945. hadiszalagon a kardokkal) kitüntetéseket. Ezeken felül felterjesztik a lovagkeresztre, és újólagos Signum Laudisra, de ezek a felterjesztések az összeomlás miatt már nem kerülhetnek elbírálásra.

A hadifogságból 1948. júliusban tér haza. Katonai hivatása folytatásáról szó sem lehet, sőt a civil életét is megnehezíti a kommunista rendszer. Sok megpróbáltatás és kínlódás után a vendéglátóiparban helyezkedik el. 1956-ban a Dömsödön is megalakuló Nemzeti Bizottság elnöke lesz. Szervezésében a budapesti kórházakba élelmiszert szállítanak, és ellátják a község irányítását. A fizetsége letartóztatás, meghurcolás. A dömsöd-dabi református gyülekezet gondnoki teendőit 16 éven át látja el. Gyermekeit hitre és hazaszeretetre neveli.

2006-ban jelentkezik felvételre a Vitézi Rendbe. Háborús érdemei alapján avatják vitézzé Budapesten a Belvárosi plébániatemplomban. Csupán ekkor, 87 éves korában, hősies hadicselekményei után 62 évvel tűzheti fel mellére először kitüntetéseit. Életének nehéz időszakaiban ezek a szemmel „láthatatlan” kitüntetések, ezek az emlékek voltak számára azok a kapaszkodók és fogódzók, amelyek megtartották és fenntartották a megsemmisítő években, évtizedekben. Ez a tudat adott neki mindig tartást, továbblépést még akkor is, amikor minden reménytelenné, sivárrá vált. Avatása után, magas kora ellenére, aktívan bekapcsolódik a Vitézi Rend életébe. Küzdelmes életének történetét idős korában veti papírra. Életrajzi írása négy kötetben jelenik meg 2009-ben. A négy kötet - Gyermekkorom; Katonaéletem; Hadifogságom története; Életem a szocializmusban - felöleli a XX. századon átívelő egyéni és nemzetsorsot, és az egyszerű ember szemével mutatja be annak szépségeit és tragédiáit.

Isten akarata szerint újra megtért egy öreg katona az égi seregbe. Egy háborús hőstől búcsúzunk, aki tiszti esküjéhez híven hűséggel és bátorsággal állta meg a helyét a csatákban, tartotta meg a hitet, becsületet, hazaszeretetet, követendő példával szolgálva mindhalálig. Búcsúztatása 2016. április 12-én volt a a dömsödi temetőkertben a református egyház szertartása szerint, vitézi tiszteletadással. Utolsó útján elkísérték a Vitézi Rend főkapitánya. országos törzskapitánya, főszéktartója, területi törzskapitánya, székkapitánya, hadnagyai, és közeli rendtársai. Nyugodjon békében.

Vissza