A hadak útjára lépett vitéz Horváth Gyula tb. törzskapitány
2015.07.20
2015. július 16-án Pécsett, küzdelmes életének 89. évében a hadak útjára lépett vitéz Horváth Gyula m.kir. tüzér zászlós, ny. honv. alezredes, ny. karmester és hegedűtanár, a Vitézi Rend tb. törzskapitánya.
Vitéz Horváth Gyula 1926. augusztus 14-én született a Heves megyei Visznek községben. 1941-ben vonult be Nagyváradra, a m.kir. ”Gábor Áron” Honvéd Tüzérségi Hadapródiskolába, miután a gimnázium 5. osztályát sikeresen elvégezte Budapesten. Az 1944. májusi érettségi vizsgát követően, szeptemberben az ifjú hadapródok három ellenséges repülőgépet is lelőttek Nagyvárad felett, köztük egy B-24-es „Liberator” nehézbombázót. Az egyik tűzharcot, amely az egyik gép lelövésével végződött, Horváth Gyula vezette, egy másikban pedig lőszertiszti beosztásban volt.
Az ország északkeleti határán létesítendő védővonalon dolgozó műszaki zászlóaljakhoz vezényelték szakaszparancsnoki beosztásba, Mikóházára. Október közepén a szovjet csapatok közeledése miatt a műszaki alakulatokat kivonták. Szakaszát gyalogmenetben Miskolcra, majd Egerbe vezette. Azután gépkocsikkal Biatorbágyra települtek át, innen pedig Kőszegre. Itt kapta meg a nagyváradi harcokban kiérdemelt I. o. Tűzkereszt kitüntetést, és avatták légvédelmi tüzér zászlóssá 1944. november 15-én.
Kőszegről Sopronba vonult, és ütegével a város légvédelmét biztosította. Április első napjaiban páncélelhárító állásba vezényelték Balf községbe, ahol egy könnyű német légvédelmi üteggel közösen szálltak szembe a Kópháza felől támadó szovjet páncélosokkal. Az egyenlőtlen küzdelemben végül - visszavonulási parancsra - Fertőrákosnál hagyták el Magyarországot. Linz mellett egy amerikai vadászgép többször lecsapott az országúton haladó menekülőkre. A támadási rutint megfigyelve, Horváth zászlós golyószóróval rálőtt, és el is találta a harmadik alkalommal lecsapó gépet, amely azonnal lezuhant. Haditettéért megkapta a II. o. Vaskereszt kitüntetést.
Az amerikai fogságból 1945. novemberben az első szerelvényekkel tért haza, de 1946-ban „B” listára került, honvéddé fokozták le. Leszerelése után a MÁV-hoz, mint ruhatáros, majd a MÁVAGHOZ került, mint bérelszámoló. Már bevonulása előtt zenei tanulmányokat kezdett, ekkor nyílt alkalma folytatni tanulmányait a konzervatóriumban. Sztálinvárosban (ma Dunaújváros) az alakuló zeneiskolánál óraadó tanári állást kapott 1953-55 között. Majd Komlón szervezte meg az állami zeneoktatást. 1957-ben hegedűtanári diplomát is szerzett. 1970-ig Baranya megyei zeneigazgató volt, miután Mohácson és Szigetváron is megszervezte a zeneoktatást. A karmesterképzést magánúton végezte, mesterei voltak Ferencsik János, Vaszy Viktor, Kóródy András és Arvid Jansons. 1970-80 között a Soproni Állami Zeneiskola igazgatója és a Soproni Szimfonikus Zenekar karmestere. 1980-87 között Rovaniemi (Finnország) vezető karmestere, és a városi konzervatórium hegedűtanára.
Hazatérte után 1991-ben megszervezte a volt hadapród iskolája bajtársi körét, amelyet elnökként vezetett. 1993-ban avatták vitézzé Visegrádon. Rehabilitálták, főhadnaggyá, később századossá lépett elő. 1994-ben - avatásuk 50-ik évfordulójára - volt bajtársaival Kőszegen emlékművet állítottak, amely egy páncéltörő löveg egy dombon, alatta egy márványtábla, évszámmal. Ez alkalommal őrnaggyá lépett elő.
1995-ben a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolán emlékszobát létesítettek, amelyet később Győrbe, az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred laktanyájába helyeztek át, mivel a Bolyait felszámolták. 1996-ban megalapították a Szent Borbála Tüzér Alapítványt. 1997-ben megjelent az első könyvük az alma materükről, 1998-ban pedig első ízben látogatták meg iskolájukat Nagyváradon. 1998-ban megtalálták az elveszettnek hitt Szent Borbála szobrot (a tüzérek védőszentje), amelyet 1941-ben a pécsi Zsolnay Porcelángyár ajándékozott az iskolának. A nagyváradi hadapródiskola megnyitásának 100. évfordulóján a szobor másolatát a nagyváradi katolikus székesegyházban állították fel.
1999-ben alezredessé lépett elő, és a Vitézi Rend Dél-Dunántúl Törzsszékének törzskapitányává. 2005-ben megjelent a 2. könyvük „Nagyváradi tüzér hadapródiskolások voltunk” címmel. Munkásságáért megkapta a Honvédelemért kitüntetés I. o. fokozatát. A Vitézi Rendben végzett szolgálatának elismeréséért a Vitézi Szék a VR ezüst érdemkeresztjét (2001), ezüst nemzetvédelmi keresztjét (2005), és az arany érdemkeresztet (2007) adományozta számára.
A Dél-Dunántúl Törzsszék székkapitányai, hadnagyai és vitézei, barátai és tisztelői 2015. július 30-án vettek tőle végső búcsút a Pécsi Központi Temetőben. Ravatalánál vitézi bajtársai álltak díszőrséget. Életútját vitéz Szalay Lajos ref. tábori lelkész méltatta. A Vitézi Széket vitéz Hunyadi László főkapitány, vitéz Kintzly Péter és vitéz Béres Ferenc törzskapitányok képviselték.
