Újra áll Kenderesen a nemzet székelykapuja
2010.11.14.

 

2010. november 14-én, vasárnap délben, római katolikus szentmise és református istentisztelet után Kenderesen felavatták a nemzet székelykapuját.

A baróti mesterek által újrafaragott kapu eredetije 1940-ben készült és vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó kenderesi kastélyában állították fel. A kaput a II. világháború után a kommunisták megsemmisítették. Ezt faragták most újra a háromszéki mesterek. A kapu újraállítását a Történelmi Vitézi Rend, a Horthy Miklós Társaság, a Magyar Tengerészek Egyesülete és Kenderes Város Önkormányzata kezdeményezte, a gyűjtéshez később csatlakozott a Magyarok Világszövetsége is. Költségét magyarországi, erdélyi, felvidéki támogatók, hagyományőrző szervezetek adták össze.

Az 5 méter magas és 7 méter széles kaput özv. Horthy Istvánné, gróf Edelsheim Gyulai Ilona adta át a jelenlévőknek. A vitézi delegációt vitéz Hunyadi László főkapitány vezette, jelen volt a Vitézi Szék több tagja is.

Petrás Mária moldvai csángó ének- és szobrászművész énekelte a Himnuszt, a Székely himnuszt és az ősi Székely himnuszt. Vitéz Döbrentei Kornél költő Horthy Miklós kormányzót méltatta, vitéz Kocsis László erdélyi tözskapitány pedig az erdélyi vitézek képviseletében, Kosaras Péter a Horthy Miklós Társaság nevében mondott beszédet. Bogdán Péter VRNT, Kenderes volt polgármestere a kapu történetét ismertette, megköszönve a kezdeményező szervezetek fáradozását.

Az ünnepségen természetesen jelen voltak a kapu faragói is, akiknek felmenői 70 évvel ezelőtt 7 nap, 7 éjszaka alatt készítették el a most felállított kapu eredetijét Észak-Erdély visszatérése alkalmából a Kormányzó tiszteletére. A nemzet kapuját megáldotta Cseh Judit református lelkipásztor, felszentelte Gulyás Zsolt római katolikus plébános.

Vissza